„Makacs vagyok” – Bandi (56)

Bandi 1961 telén látta meg a napvilágot Budapesten. A családi szeretetről, összetartásról mára halvány emlékei sem maradtak. Apja, bár dolgozott, fizetésével a családi helyett rendszerint a kocsmai bevételeket növelte. Az ebből adódó veszekedéseket megelégelve a családfő néhány évvel második fia születése után inkább továbbállt. Az ekkor mindössze 7 éves Bandi a játszótér helyett a Dunán töltötte ideje nagy részét, horgászott, hogy legyen mit vacsorázniuk.

Édesanyja még egy darabig kitartott mellette, majd Amerikába költözött, és mivel csak egy gyereket vihetett magával, Bandi 10 évesen intézetbe került.

„Anyu jött látogatni, 15 év múlva először. Gondolom addigra sikerült összegyűjtenie a pénzt.”

Bandi becsülettel elvégezte a 8 általánost, majd kitanulta a szobafestő-mázoló szakmát. Mikor betöltötte a 18. életévét, az intézetből mennie kellett.

„Ilyenkor finoman kitessékelik az embert. Kaptam 500 Ft-ot, vettem belőle egy pulcsit.”

Azóta az utca az otthona.

„Eldöntöttem, hogy magányos, vén róka leszek.” Majd 27 évvel ezelőtt a Széna téren megismerkedett Jutkával, aki hasonló körülmények között élt. Alkalmi munkákból, üveggyűjtésből tartották fent magukat. Aztán egy napon jó hírt kapott: egy régi ismerősének köszönhetően beköltözhettek egy társasház kukatárolójába, cserébe rendben tartották a ház udvarát. Mikor a tisztálkodásról kérdeztem, nemes egyszerűséggel ezt válaszolta: „A kapualjban tisztálkodunk, a kukák mosására elhelyezett vízcsapoknál. Bár a víz hideg, de legalább folyik.” – és mosolygott.

5 év és 4 hónap elteltével menniük kellett, és ismét az utcán folytatták az életüket.

Jutka 2 és fél évvel ezelőtt kórházba került. Ciszta, fertőzés, stroke, majd bénulás. Onnantól kezdve Bandi naponta kétszer járt a kórházba. Mosdatta, tornáztatta, és tartotta Jutkában a lelket, 4 hónappal ezelőtt bekövetkezett haláláig.

Bandi összetört, és az utolsó látogatásunkhoz képest látványosan lefogyott.

Kért egy perc szünetet, majd folytatta:

„Az erő bennem van, makacs vagyok, soha nem adom fel. Mindig dolgoztam, nem volt munka, amit ne vállaltam volna el. Nem éheztem, de annyim mondjuk nem volt, hogy kivegyek egy lakást. De ezt most ne így fogjuk fel, Dóri! Van munkám, kikészítem a kukákat ürítésre, majd visszahúzom, éjszaka pedig egy benzinkúton takarítok. Engem nem az utca nevelt, én nevelem az utcát. Mondjuk az utca is tud tanítani, és ha jót tanít, akkor azt meg is jegyzem. De a becsület a legfontosabb. 20 éve inkább leszoktam a cigiről, mert nem tudtam megvenni, minthogy lopjak. Inni is csak ritkán iszom, mert ugyebár kell néha egy kis lengéscsillapító mindenkinek. Szerintem a becsületemnek köszönhetően szóltak már hárman a holnapi lomtalanítás miatt. Lassan kell vennem egy naptárt, hogy időpontot tudjak egyeztetni. Most pedig, Dórikám, mennék vissza dolgozni.” (este fél 9)

Beszélgetésünk alatt többen is megálltak Bandit üdvözölni. Volt, aki a hogylétéről érdeklődött, és volt, akitől ételt kapott. Sokan kedvelik és segítik őt a környéken, a hosszú évek alatt erre rászolgált, és most sokan vigyáznak rá.